A nagyiék megmutatták, milyen az élet vidéken

A nagymamáméknál voltunk pár héttel ezelőtt. Vidéken laknak, már régóta meg akartam őket látogatni, de a párom nem kapott szabadságot egy ideig. Ő ott a fejes a részlegen és be kellett tanítania az új kollégákat meg egy csomó dolgot elintéznie, úgyhogy kicsit várnunk kellett, de nemrég végre sikerült lemennünk hozzájuk vidékre.

Van egy hatalmas telkük, állatokat tartanak, veteményeskert is van, a szomszéd házaspár pedig lovardát tart fent, nagyon szép lovaik vannak, szóval tényleg vidéki hangulat uralkodik ott.

Nagyon jól csinálják nagyiék a dolgokat, fiatal korukban a férje és ő egy vállalkozást alapítottak, kezdődött azzal, hogy zöldségeket ültettek és azokat eladták a faluban, a háziállatok is termeltek, ott van a tej meg a tojás, azt is el tudták adni. Ebből aztán szépen kialakítottak egy jó kis üzletet, aztán persze csináltak mellette még sok mást is, szóval sikerült elég jól gazdálkodniuk a pénzzel. Szerencséjük van, mert az egészségük is remek, nagyon jó kondiban vannak, néha eljárnak külföldre is. Van egy vendégház a telek másik oldalán, azt szokták kiadni, abból is jön be nekik pénz. Nagyon büszke vagyok rájuk, hogy már anno így feltalálták magukat és azóta is ilyen jól csinálják a dolgokat.

Szóval ott voltunk náluk és szerettem volna egy kicsit én is részt venni ebben, mint gyerekkoromban. Reggel felkeltem én is, megittuk közösen a kávénkat, reggeliztünk egyet a teraszon, aztán gyorsan megetettük az állatokat, elvégeztük a munkát, elmentünk a piacra is egyik reggel, megfőztünk, nagyim nekiállt lekvárt készíteni, aztán utána átmentünk a lovardába is, ahol lovagolni tanítottak minket. Nagyon érdekes hétvége volt, egészen megtetszett ez az életmód.

Remélem, most már több időt tudunk ott tölteni majd nagyiékkal, nyáron úgyis kicsit könnyedebb a munka mind a kettőnknél, lazább lesz, hátha lesz néhány napunk, amikor ismét le tudunk menni.