A tanyavilágban is elkél az acetilén palack

A nagyszüleim mindig is viszonylag messzebb éltek a településtől, amihez közigazgatásilag tartoznak, mondhatni, egy tanyán. Valójában nem számít annak, de ők mindig úgy utaltak rá, és van is a dologban valami. A községtől messzebb, egy földekkel körülvett terület legalább is szerintem nyugodtan nevezhető tanyának. Emellett a hosszú évtizedek során megtanultak magukról gondoskodni, csak akkor mennek el, ha olyasmire van szükségük, amit tényleg nem tudnak maguk előállítani. Olyannyira önellátóak, hogy a nagyapám maga javítja a gépeket, szerszámokat, amiket használnak. Az öreg annak idején lakatosnak tanult, és remekül tud acetilén palack segítségével lánggal hegeszteni, de más dolgokhoz is rendszeresen használja a felszerelését. Még késeket is készített, mikor volt egy kis szabadideje. Azonban amikor csődbe ment a helyi gázpalack-telep, akkor ő is bajba került. Tulajdonképpen úgy ment végbe az egész, hogy ő észre sem vette, egy fél éves csúszással szembesült csak azzal, hogy a terület üres, ő pedig nem tud honnan acetilén palackot szerezni. Mikor nem sokkal később telefonon beszéltünk, ezt is elpanaszolta, én pedig úgy éreztem,h ogy mindenképpen segítenem kell neki.

Akármennyire öngondoskodók is, sajnos az a helyzet, hogy bizonyos dolgokkal már nem tudnak megbirkózni. Ha ugyanez mondjuk 30 vagy 40 évvel ezelőtt történt volna, akkor a nagyfater valószínűleg addig kocsikázott volna a környező településeken, amíg rá nem akad egy másik telepre, mostanra viszont már idegen és ijesztő lett számukra a világ. Az emberek kicserélődtek, a szabályok megváltoztak, és tényleg, már a csapvíz sem olyan, mint régen. Ismerjük ezt a jelenséget, szerintem senkinek sem kell bemutatni. Pont emiatt volt bennem egy olyan érzés, hogy most nem hagyhatom őt cserben, találnom kell valamilyen megoldást. Azért az acetilén palack nem egy beszerezhetetlen valami, nem hittem el, hogy csak egy helyről képes beszerezni. A legjobb, amit tehettem, hogy amikor időm engedte, elkezdtem alaposan keresgélni, hogy Pest-megye északi régiójában találok-e megfelelő gázpalackost, és ha igen, akkor van-e náluk kiszállítási lehetőség is akár. Régi közhely, tudom, de szerencsére aki keres, az talál!

Belebotlottam ugyanis egy olyan gázcsere telepbe, ahol nem csak, hogy rengeteg féle és fajta gázt lehet venni, többek között az acetilén palack is az egyik alap termékük, de emellett pont azokon a településeken vállalnak kiszállítást, amik a nagyszüleim közelében közelében vannak. Így értelemszerű, hogy az övéken is. Az igazi extraság a szolgáltatásukban, hogy ha szükséges, akkor akár pár órán belül is ki tudják vinni házhoz a szükséges gázpalackot, emellett pedig telefonon bármikor elérhetőek. Ez utóbbi külön jól jön, mert nagyapáméknak csak ez a két “modern” eszköze van: vezetékes telefon, és kábeltévé. Egyiknek sincs mobilja, nincs náluk internet, szóval ők még ténylegesen a régi világban élnek. Éppen ezért jött külön jól, hogy nem kell hosszadalmas regisztrációt meg egyebeket kitölteni, ha innen szeretnél gázpalackot rendelni, egyszerűen csak telefonálsz, és ők viszik a megbeszélt időben.

Gondoltam, az első lépést megteszem én. Felhívtam nagyszüleimet, és elújságoltam nekik, főleg nagyapának, hogy találtam ezt a céget, tőlük bármikor rendelhető akár oxigén, akár acetilén palack, ha esetleg a jövőben még ilyen gondja akadna. Lediktáltam nekik a telefonszámot, és megbeszéltem velük, hogy az első házhoz szállítást én intézem, meglátják, hogy milyenek. Megadtak egy időpontot (mintha nem lennének egyébként is állandóan otthon, de tudjátok, fontosnak és elfoglaltnak kell érezniük magukat), amikor ráérnek átvenni, én pedig felkerestem a gázosokat. Szerencsére kedvesek és megértőek voltak, tudják, hogy az öregek bizalmatlanok és nehezen fogadnak el bármiféle változást, de le tudtam tárgyalni velük a rendelést és a szállítást is. Aznap alig vártam, hogy jöjjön az időpont, és utána izgatottan felhívjanak, hogy mi is volt. Ez meg is történt, és bár nagyapó morgott, hogy késtek, mondtam neki, hogy valószínűleg nem csak hozzájuk mentek. De összességében elégedett volt a szolgáltatással, a kiszállítással. Szerintem megtartják ezt a telepet, és így legalább a palackért sem nagyapónak kell szaladgálnia.