Vezérműszíj csere már csak a Méta Autószerviznél

Mindig is romantikusnak tartottam a régi tanyavilág életét. Szerettem ilyen témájú könyveket olvasni, és elképzelni, hogy ha felnövök, én is egy ilyen helyen fogok élni. Persze azóta kopogtatott a valóság az ajtómon, és tudom, hogy nem lennék képes tanyán élni, és mellőzni a modern, városi élet nyújtotta kényelmet. Lovaskocsi helyett számomra inkább marad az autó. Mondanám, hogy kicsit több pénzt megéri kiadni egy autóért, de manapság nagyon drágák lettek a lovak, így van olyan autó, ami olcsóbb, mint néhány ló. Viszont ahogy a lovaknak is folyamatosan gondját kell viselni, úgy az autót is rendszeresen karban kell tartani, ha azt szeretnénk, hogy sokáig szolgáljon ki bennünket. Éppen ezért komolyan veszem, hogy folyamatosan ellenőriztessem az autómat, és ezt a Méta Autószervizben szoktam megtenni.

Nem olyan rég költöztem a környékre, amikor kellett egy vezérműszíj csere, és kerestem olyan műhelyeket, amik a közelben vannak. Így találtam rá a Méta Autószervizre, és bár az volt az elsődleges szempont, hogy közel legyen, annak ellenére szerintem elmondhatom, hogy ők eddig a legprofibb autószerelők, akikkel eddig dolgom volt. Olyannal még nem is találkoztam, hogy a javítási folyamatok során az ügyfelet folyamatosan tájékoztatják, és még képeket is készítenek minden fázisban, Náluk tényleg nincsenek rejtett költségek, ugyanis mindenről tájékoztatják az embert.

Gondoltam, hogy mielőtt odaviszem az autómat szervizbe, szeretnék néhány dolgot megtudni, hogy hogyan is zajlik náluk ez az egész. Elég sok mindent lehet ott olvasni, így informatív és könnyen emészthető lesz szerintem mindenkinek a vezérműszíj cserének a leírása, az is értheti, aki alapvetően nincs otthon az autók világában. Itt olvastam, hogy a vezérlés egy olyan alkatrész, amelyet időről időre ki kell cserélni, hogy minden jól működjön az autóban. Ám sokan nincsenek tisztában ezzel az alkatrésszel, így nem mennek el kicseréltetni sem. Ez pedig a későbbiek során sok gondot okozhat. A vezérléseket három csoportba lehet sorolni. Vannak a láncosak, a szíjasak és a fogaskerék áttételesek. Az első kettő a gyakoribb, az utolsóval csak néhány kisteherautó rendelkezik.

Ha a vezérműszíj csere van soron, vagy láncot kell cserélni, akkor legtöbb esetben egyéb alkatrészeket is ki kell velük együtt cserélni. Azonban vannak azok az esetek, amikor valaki annyira nem figyelt oda, hogy időben legyen kicserélve minden fontos alkatrész, hogy a szíj elszakadt és a lánc már megkopott, akkor ott lehet, hogy már más károk is keletkeztek a motorban, ami plusz költségeket jelenthet. Ezért nem szabad ezeket a feladatokat félvállról venni, halogatni. Olvasható a metaautoszerviz.hu oldalán, hogy a vezérlés csere alapvetően nagyon kevés bontással jár, nem kell hozzá szétszedni az egész motort. Viszont a felső és prémium kategóriás autók esetében előfordulhat, hogy bizony szét kell szedni a motort, sőt lehet, hogy a sebességváltót is, hogy el lehessen végezni a vezérlés cseréjét. A Méta Autószerviz honlapján azt ajánlják, hogy nagyjából 60 000, de legfeljebb 120 000 km után el kell végezni a cserét, hogy ne károsodjon semmi.

Az autószerelő műhelyhez könnyű eltalálni, hiszen a weboldalon ki van írva a pontos cím, illetve egy Google térképrészlet is segíti az embert, hogy könnyen be tudja lőni, merre található. Az biztos, hogy én egyhamar nem fogok váltani másik autószerelőre, mert minden igényem kielégíti a Méta Autószerviz.

vezérműszíj csere