Jani bácsi és a napelem inverterek

Meglátogattam a szüleimet vidéken. Egy kis faluban nőttem fel, de emlékszem, mikor a sarki csehóba néha napján beült Jani bácsi, aki a szomszédos tanyán élt, mindig úgy hivatkozott a településre, hogy túl városias. Jani bácsi tipikusan az az ember, aki elvan a tanyán, távol mindenkitől, és csak a gyerekei miatt volt hajlandó kimozdulni a mi kis falunkba, ami csak szerinte volt túl pörgős.

Jani bácsi kora ellenére nagyon modern, napelemek vannak a háza tetején, riasztója is van, és még okos telefonja is – ez utóbbi az unokákkal való kapcsolattartás miatt. Mikor odahaza voltam, összefutottam vele, és elkezdtünk beszélgetni. Mi is szeretnék napelemet a házunkra, így rövidesen erre terelődött a szó, és a napelem inverterekről kezdtünk társalogni.

Mivel én nem tudtam, hogy azok a szerkezetek mire hivatottak, felvilágosított, hogy a napelem inverterek feladata, hogy a napelem által termelt áramot a háztartásban használt árammal kompatibilissé tegye, hogy fel lehessen használni mindazt az energiát, amit a napból nyerünk. Ezen tudjuk továbbá nyomon követni, mennyi áramot termelt nekünk a rendszer, és mi ebből mennyit használtunk fel.

Megosztotta velem a tapasztalatait, nagyon elégedett volt a napelemekkel. Többek között azért is, mert az áram ott a tanyán nem a legjobb, de amióta napelemei vannak, nincs ilyen gondja. Sőt, az általa fel nem használt energiát vissza tudja vezetni, amit aztán az áramszolgáltató megvásárol, így nem hogy spórol vele, de még bevétele is van belőle.

Miután meggyőzött, hogy megéri napelembe fektetni, jobban utánaolvastam a dolgoknak, hogy megtudjam, hogyan is működik ez az egész. Egy olyan céget találtam, melynek az oldala felettébb informatív, így könnyű volt tájékozódni, és könnyedén kiigazodtam, nem csak a napelemek, de a napelem inverterek világában is.

Nagyon megbízható cégnek tűnt, csupa jót hallani róluk, és könnyen leinformálhatóak. A piac legnagyobb, legjobb gyártóival állnak kapcsolatban, az ő termékeikkel dolgoznak, így a szakértelem minőséggel párosul.

Felhívtam őket, az időpont egyeztetés után kijött az egyik szakemberük, hogy felmérje az otthonomat, és megállapítsa, hova érdemes napelemet szerelni. Nagyon örültem, amikor mondta, hogy a beszerelés és anyagbeszerzés mellett minden mást is megcsinálnak, még az ügyintézésben is segítenek.

Kevesebb, mint másfél hónap alatt készült el minden, de maga a beszerelés csupán egy napot vett igénybe, a papírok húzták el ennyire a folyamatot. Most viszont már minden elkészült, és nagyon elégedett vagyok a céggel, mert nagyon precíz munkát végeztek, ráadásul gyorsan.

Azóta pedig jelentős összegeket spóroltam, szóval egyetértek Jani bácsival, mindenképp megéri napelembe fektetni.